Az elmúlt időszakban rengeteg érdekes egészségügyi innovációval találkoztam, és szakemberként kifejezetten izgalmasnak tartom, hogy ma már mennyi mindent tudunk mérni és nyomon követni a szervezetünk működésével kapcsolatban. Mérjük az alvásunkat, a lépésszámunkat, a pulzusunkat, a vércukorszintünket, az edzéseink hatékonyságát, az elégetett kalóriákat, és lassan már egy okoseszköz azt is megmondja, hogy pontosan mi és mennyi volt a tányérunkon.
Félreértés ne essék, én egyáltalán nem vagyok ezek ellen, sőt! A saját munkám során is használok különféle mérési technológiákat, és nagyon hasznosnak tartok számos új fejlesztést, akár a vörösfény-terápiás eszközöket, akár az anyagcsere működésének jobb megértését segítő megoldásokat. Ugyanakkor szakemberként és magánemberként is egyre inkább azt látom, hogy ennek az egésznek van egy olyan oldala, amiről szerintem sokkal többet kellene beszélnünk.
Mert miközben egyre több adatunk van a testünkről, mintha egyre kevésbé tudnánk kapcsolódni önmagunkhoz.
Egy rossz alváspontszám miatt már reggel úgy indulunk neki a napnak, hogy biztosan fáradtak leszünk. Ha nem teljesül a napi lépésszám, rossz érzésünk van, ha pedig egy étkezés után megugrik a vércukrunk, máris azon gondolkodunk, mit csináltunk rosszul. Ahelyett, hogy időnként egyszerűen megfigyelnénk, hogyan érezzük magunkat, egyre inkább a különféle alkalmazások és eszközök visszajelzéseire hagyatkozunk. És ez bizony könnyen egy újabb, teljesen felesleges stresszforrássá válhat az életünkben.
Mi a saját tapasztalatom?
Rengeteg ügyféllel találkozom személyesen, és gyakran előfordul, hogy valaki egy egész dossziényi lelettel, mérési eredménnyel és hosszú tünetlistával érkezik hozzám. Szinte levegővétel nélkül sorolja, hogy mi minden nincs rendben a szervezetében, milyen eltéréseket találtak nála, mit olvasott, milyen vizsgálatot szeretne még elvégeztetni. Ilyenkor néha egyszerűen megkérem, hogy álljunk meg egy pillanatra, vegyünk egy nagy levegőt, és beszélgessünk egy kicsit arról is, hogy egyébként mi történik az életében.
- Mennyit alszik valójában?
- Milyen stressz éri nap mint nap?
- Milyen a kapcsolata a családjával, a környezetével, saját magával?
- Van-e ideje feltöltődni, a természetben lenni, barátokkal találkozni, vagy akár csak nyugodtan megenni egy ebédet?
- És mik azok az egészen egyszerű életmódbeli szokások, amelyeken akár már holnaptól, különösebb anyagi ráfordítás nélkül is tudna változtatni?
Mert sokszor kiderül, hogy miközben valaki százezreket költ különféle vizsgálatokra, étrend-kiegészítőkre és egészségügyi kütyükre, közben évek óta nem alszik eleget, egész nap rohan, három kávéval próbálja fenntartani a teljesítményét, edzés előtt energiaitalt iszik, és gyakorlatilag semmi ideje nincs a valódi regenerációra. A szervezete folyamatosan jelzi, hogy valami nincs rendben, ő pedig ahelyett, hogy megpróbálná megérteni ezeket a jelzéseket, újabb és újabb megoldásokat keres arra, hogyan tudná még jobban optimalizálni a működését.
Valódi kapcsolódás
És közben valahol elveszítjük azt, ami szerintem az egészségünk egyik legfontosabb alapja lenne: a valódi kapcsolódást. Önmagunkhoz, a saját szükségleteinkhez, a családunkhoz, a barátainkhoz, a természethez és azokhoz a közösségekhez, amelyeknek a részei vagyunk. Pedig ezek nem valamiféle megfoghatatlan, romantikus elképzelések az egészséges életről, hanem a testi-lelki jóllétünk nagyon is fontos tényezői.
Én azt gondolom, hogy a modern egészségtechnológiának óriási létjogosultsága van, de csak akkor, ha megfelelő helyen és megfelelő céllal használjuk. Egy jól megválasztott mérés segíthet felismerni egy problémát, megérteni bizonyos összefüggéseket vagy visszajelzést adni egy életmódbeli változtatás eredményéről. De nem helyettesítheti az önismeretet, a testünk jelzéseinek megértését, és főleg nem válhat az életünk újabb olyan területévé, ahol folyamatosan teljesítenünk kell.
Néha nem egy újabb mérésre, újabb eszközre vagy újabb étrend-kiegészítőre van szükségünk, hanem arra, hogy visszatérjünk az alapokhoz.Hogy eleget aludjunk, normálisan étkezzünk, mozogjunk, lehetőleg örömmel, legyenek emberi kapcsolataink, és megtanuljuk felismerni, mikor van szükségünk pihenésre, lassításra vagy éppen változtatásra.
Mert számomra az egészségmegőrzésnek és a longevity szemléletnek sem az a lényege, hogy minden mérhető értékünket tökéletesre optimalizáljuk, hanem az, hogy minél tovább, minél jobb életminőségben tudjunk élni.
És ha már annyira elfoglaltak vagyunk az egészségünk folyamatos mérésével és optimalizálásával, hogy közben elfelejtünk igazán élni, akkor szerintem valahol nagyon célt tévesztettünk.